40 felett felelős vagy az arcodért…

A tudomány mostanában kezdi felderíteni, hogy a “betegségeink” – vagy inkább elváltozásaink nem véletlenül alakulnak ki, nem arról van szó, hogy valami elromlana bennünk, nem tehetetlen áldozatai vagyunk baktériumoknak, gombáknak, vírusoknak, őrült rákos sejtek eszeveszett ámokfutásának, hanem szervezetünk elváltozásai természetes, biológiai válaszreakciók egy-egy bennünket ért lelki megrázkódtatásra, konfliktusra, mégpedig éppen a túlélésünk érdekében, vagyis voltaképpen mi magunk hozzuk létre őket – no persze, nem tudatosan.

Hasonlóan van ez az arcvonásainkkal is. Arcvonásainkat mi magunk alakítjuk ki, arcizmaink naponkénti többezer, önkéntelen összehúzásával-elernyesztésével, mégpedig az éppen aktuális lelkiállapotunk, érzelmeink, gondolataink függvényében.

Nem véletlen a népi bölcsesség: az ember 40 felett felelős az arcáért. De mikor is kezdődik ez a felelősség? Voltaképpen rögtön születésünk pillanatában, hiszen amint megszületünk, elkezdünk reagálni a minket körülvevő környezetre, s mindez arcizmainkra is kihat. nagy-írisz

Ha jól érezzük magunkat, arcvonásaink kisimulnak, mosolygunk, ha valami bánat ér, szemöldökünk és szemünk lefelé ível, ha dühösek vagyunk, arcizmaink, orrizmaink megfeszülnek, ha frusztráltak vagyunk, összeharapjuk az állkapcsunkat, hogy csak a legegyszerűbb érzelmeket említsük. Aztán ahogyan növekszünk, érünk, érzelemvilágunk és gondolataink is egyre bonyolultabbá, szofisztikáltabbá válnak, s mindez arcizmaink révén arcvonásainkat is alakítja.

Egy tapasztalt szem pedig mindezekben olvasni tud, így az arcvonásokból voltaképpen az ember egész személyisége, ráncaiból pedig az egész élettörténete is leolvasható.

old woman's face