Al Ferasa Hungary

Az arcolvasás ősi művészete

 

Gyakorlóestek

 
 

Immár két éve, hogy elkezdtük tartani a rendszeres gyakorlóesteket az arcolvasás alaptanfolyamot már elvégzett hallgatóink számára. Nagy öröm, hogy egyre nő azon lelkes tanítványok száma, akik hétről hétre látogatják az esteket, s még nagyobb öröm látni, mennyit fejlődött mindenki az eltelt hónapok alatt.

 
feny-arnyek-szem
 

 

S amellett, hogy a hetenkénti gyakorlások során egyre inkább elmélyül és lassacskán készséggé válik mindenkiben az arcolvasás, észrevétlenül egy nagyszerű közösséggé is kovácsolódik a csapat. Érdekes ezt megtapasztalni, hogy az arcolvasás milyen gyorsan mennyire közel hozza az embereket egymáshoz. Itt nem “kerülgetjük a kását”, s nem is játssza meg magát senki – hiszen nem is lenne értelme, mivel úgyis minden az arcra van írva. S egy-egy arcról leolvasott jegy alapján feltett tűpontos kérdés azonnal a másik ember lénye legmélyéhez segít eljutni, így nincsenek felesleges körök.

S talán ez az, ami különlegessé teszi ezt a közösséget: ez az ítélkezésmentes őszinteség egymás és az “arcolvasás modelleink” irányában is.

S ez az, ami napjainkban egyre ritkább. Hiszen az egyre nagyobb teret hódító közösségi média épp ennek az ellenkezőjére ösztönöz – ki-ki igyekszik a lehető legjobb oldaláról mutatni magát, sokszor még a feltöltött fényképeket is fotoshopolva, feltupírozva. S különösen a fiatalabb generáció körében már a kapcsolattartás is jórészt a virtuális világban zajlik. Az egyre ritkábbá váló valódi, személyes találkozások során pedig egyre bizonytalanabbá válunk, titkon azon szorongunk, vajon akkor is elfogadnak-e, szeretnek-e majd, ha valódi önmagunkat mutatjuk.

Nem véletlen, hogy a szufi mesterek a 20. század végén látták elérkezettnek az időt arra, hogy a sok-sok évszázadon át rejtve tartott hatalmas tudásanyagot – a Ferasa arcolvasást – a világ elé tárják.

Hiszen soha nem volt rá még ilyen nagy szükség, mint napjainkban, s ez egyre inkább így lesz. Újra kell tanulnunk a közvetlen, szemtől szembe zajló emberi interakciókat, s ehhez mi sem nyújt hatékonyabb segítséget, mint az arcolvasás.

Itt ugyanis az első, s egyben legfontosabb szabály, hogy: Nem ítélkezünk! Csak azt nézzük, hogy mi van, s ez se nem jó, se nem rossz. Az van, ami van. S ami a legfontosabb: mindig az érdekel a másik emberrel kapcsolatban, hogy mi az, ami idevezetett. Miért lett olyan, amilyen? Miért lett félénk? Vagy éppen nagyszájú? Hogyan vezetett oda valakinél az, hogy gyerekkorában kínosan ügyelnie kellett minden egyes szóra, nehogy galiba legyen otthon, hogy aztán egész életében a szavak játszották a legfontosabb szerepet még a munkájában is…? Stb. stb. Mik azok a hatások, amik odavezettek, hogy azzá lett valaki, aki ma?

S amint félretesszük az ítélkezést, a “Miért?” elkezd feltárulni, s elkezdjük megérteni az előttünk lévő személyt.

Talán ezért is olyan gyógyító egy arcolvasó mesterrel beszélgetni – mert ezt az elfogulatlan, teljesen ítélkezésmentes elfogadást és megértést éli meg az ember, ami olyan ritka manapság. És ez az, amire a gyakorlóestjeinken is törekszünk, s ami – a modelljeink visszajelzései alapján – talán egyre inkább sikerül is.

Hatalmas öröm, amikor azt látjuk a modelljeinken, hogy elfogadva, megértve érzik magukat a körünkben, s közben felismernek magukkal kapcsolatban új összefüggéseket, megértik a személyiségük addig nem értett részeit, új megvilágításba kerül az arcuk egy-egy általuk néha nem kedvelt vonása, és az új felismerések változásokat indítanak el bennük, amelyek nyomán tovább tudnak lépni az életükben.

Nincs is ennél nagyobb öröm.

S ez a Ferasa csodája – amelyet célunk minél több emberhez eljuttatni, mert hisszük, hogy a Ferasával jobb hely lesz a világ.

Honlapunkon a gyakorlóestjeink modelljeitől is olvashattok élménybeszámolókat. Ehhez katt ide.

Ha pedig szívesen beülnél egyszer az “arcolvasás modelli” székünkbe, jelentkezz bátran az info@alferasahungary.com címen! Ugyan jelenleg hetekre előre sorbanállás van, de egyszer mindenki sorra kerül. 🙂

 
 
Nagy szeretettel várunk!
 
 
 
 
 
 
 
 
Megosztás
- No Comments on this Post -