Al Ferasa Hungary

Az arcolvasás ősi művészete

 

12 órás (4 estés) intenzív arcolvasás tanfolyam

Biztosan Te is kerültél már olyan helyzetbe, amikor azt kívántad, bárcsak jobban értenéd a másik embert!

Nos, az arcolvasás éppen ebben segít!

Hiszen az arcunkon ott van az egész személyiségünk, mi több, az egész életünk lenyomata!

Ugyanis ahogyan gondolkodunk, érzünk, reagálunk a külvilágra, a minket érő eseményekre, minden egyes pillanatban önkéntelenül is mozgatjuk az arcizmainkat ennek megfelelően. Márpedig a sok-sok ezernyi izommozgás előbb-utóbb nyomot hagy maga után az arcvonásainkon, s ezért lehetséges az, hogy az arcvonásokból olvasni is tudunk.

Például már alapszintű arcolvasói ismeretekkel is azonnal meg tudod állapítani, hogy hogyan érdemes valakivel beszélni.

Nézz rá az alábbi két képre!

Vajon meg tudod-e állapítani, hogy

  • melyikük az, aki inkább a részletekre kíváncsi, és melyikük, aki a végcélra összpontosít;
  • melyikük fog gyorsabban reagálni egy adott helyzetben;
  • melyiküknek kell többet magyarázni, ha meg akarod győzni valamiről
  • melyikük hajlamosabb követni az előírásokat, protokollokat, vagyis melyiküknek fontosabbak az elvek a gyakorlati szempontoknál?

Mindezt és az összes többi alapvető vonást is szívesen megtanítom Neked az intenzív arcolvasás alaptanfolyamon.

Most szintet ugorhatsz az emberismeretben!

Az arcolvasás legfőbb haszna az, hogy sokkal mélyebben érted az embereket (beleértve ebbe magadat is persze!)

Megérted az emberi viselkedés mélységeit.

Hogy mit is jelent ez a gyakorlatban?

Azt, hogy egy-egy helyzetben előre tudod vetíteni, meg tudod jósolni egy ember arcvonásai alapján, hogy várhatóan hogyan fog viselkedni, hogyan fog reagálni különféle környezetekben és interakciókban.

AZ ARCOLVASÁS NEM MÁS, MINT AZ EMBERI VISELKEDÉS MÉLYSÉGEINEK ÉRTÉSE

Mire lehet tőle számítani, és mire nem.

S mindezt egy ismeretlenről is, akivel az életben először találkozol! És ez óriási segítség a mindennapokban!

Elég ránézned valakinek az arcára és automatikusan tudni fogod.

AZ ARCOLVASÁS NEM MÁS, MINT AZ EMBERI VISELKEDÉS MÉLYSÉGEINEK ÉRTÉSE

Jobban akarom ismerni az embereket – máris jelentkezem a 12 órás intenzív arcolvasás tanfolyamra


Tanulj meg arcot olvasni, 
és sikeresebb leszel az élet minden területén!

  • Most könnyedén megszerezheted a nagy írók bölcs emberismeretét, amit ők egy élet munkájával gyűjtöttek össze.
  • Egy olyan rejtett tudást tárunk fel előtted, amit a legjobb filmek szereplőválogatásain ösztönösen alkalmaznak a castingosok.
  • Ha láttad a Hazudj, ha tudsz sorozatot, akkor tudod, hogy mikrokifejezések tényleg léteznek. Nálunk megtanulhatod, hogy gyakori használatuk hogyan befolyásolja az arcvonásainkat, és hogy mit olvashatunk le ezekből.
  • Nagyobb önismeretre teszel szert, feltárulnak saját arcod titkai, és észre fogod venni, hogyan változnak napról napra a vonásaid, a szépség benned van.
  • Az emberek arca elkezd mesélni, s egyszer csak azon veszed észre magad, hogy egyre jobban érted a körülötted lévőket.

Miért jó Neked, ha megtanulsz arcot olvasni?

  • egy teljesen új világ nyílik ki számodra, s mostantól minden arc egy teljes regény lesz
  • lesz egy új hobbid, amiben fejlődhetsz, és amely szélesíti a látókörödet
  • hatékonyabb és magabiztosabb lesz a kommunikációd az élet minden területén, mert jobban fogod érteni az embereket
  • egy teljesen új látásmódra teszel szert, amely nagy segítségedre lesz a mindennapokban
  • ezáltal egy kiegyensúlyozott, teljesebb életet élhetsz



Kiknek javasoljuk az intenzív tanfolyami formát?

Az intenzív tanfolyami formát akkor javasoljuk Neked, ha kevés az időd, és éppen ezért szeretnéd intenzív formában, lényegretörően elsajátítani az arcolvasás alapjait – esténként 4×3 órában.

Az idő szűkössége miatt itt gyakorlásra és ismétlésre nem nagyon jut idő (erre találtuk ki a 4 napos formát), erre azonban a tanfolyam után bőven nyílik lehetőséged – akár egyénileg, akár a szintén rendelkezésre álló online gyakorlóanyagainkkal.
(Ha Te szeretnél már a tanfolyam alatt is többet gyakorolni és ismételni, hogy alaposan rögződjön a tudás, akkor válaszd inkább a 4 napos tanfolyami formát.)

Az intenzív tanfolyam során összesen 12 órányi intenzív ismeretátadás történik, melynek során végigmegyünk az összes alapvető arcvonáson, megtanuljuk őket felismerni és értelmezni.

A tanfolyam után közel 300 oldalas képes jegyzetet kapsz!

Tanítványaim tollából:

Életem egyik legjobb befektetése volt, amit majd szeretnék a további modulokkal is kiegészíteni. Teljesen másképp nézek a tanultak óta az emberek arcára, azonnal sorolom magamban, milyen alapvető tulajdonságai vannak az adott személynek az arcvonásai alapján és mire figyeljek a vele való kommunikáció során. 🙂 

Hálás vagyok a Sorsnak és Nektek ezért a tudásért! Jelentkezem még a közeljövőben, de addig is gyakorlom a tanultakat!

Külön köszönet a világos, érthető magyarázatokért is! A hangod pedig teljesen megnyugtatja az embert. 😇”

(Frunyó Csilla, bírósági tolmács, Szlovákia)

“Az arcolvasás, amit általad tanulok (Elolvastam 4 könyvet is, meghallgattam több előadást, de töredékét sem adták annak, amit csupán az alaptanfolyam adott, hálám érte!!!!!!) rengeteg megértést, felismerést adott, és sokat segít abban, hogy jobban értsem, ki hogyan működik, hogyan éli önmagát és a világát.

Ez egy csoda, hogy mennyire működik. Már most biztos vagyok benne, hogy a következő szintet is meg szeretném tanulni. Új teret, síkot nyitott nekem az arcolvasás, köszönöm neked!”

(Mező Antal, terapeuta)

Én is jobban akarom ismerni az embereket – máris jelentkezem a 12 órás intenzív arcolvasás tanfolyamra

Már alapszint után is úgy érzem, hogy sokat haladtam abban,hogy megértsem az embereket. Hiszen, ha látom az arcán az adott jellemvonást, akkor érthetőbbé válik, hogy így tud viselkedni és nem az én bosszantásomra ilyen. Pláne, ha majd jobban látjuk az összefüggéseket, hogyan alakult ki valakinél egy viselkedés, már nincs miért haragudni vagy itélkezni.”

(Kele Anikó, Hollandia)

Sok tanfolyamon voltam, de szerintem az alferasa a leggyorsabb út az önismeretben és mások megértésében.

Szintet lépek az önismeretben és emberismeretben – jelentkezem a 12 órás intenzív arcolvasás tanfolyamra

Az alaptanfolyam óta sokkal szivesebben nézek tükörbe, és többen mosolyognak rám az utcán. Egyértelmú , hogy folytatom ezt az izgalmas utazást.”

“Nagyon élveztem a veled töltött 4 napot. Élvezetesebb lett a munkám, mert közben figyelem az arcokat. Újra lendületet kaptam. Köszönöm a tanítást.”

(Kele Anikó)

Én is jobban akarom érteni az embereket – máris jelentkezem a 12 órás intenzív arcolvasás tanfolyamra

“Minél jobban nézem az arcokat , annál inkább rájövök, hogy mennyire különbözünk és mennyi apró részlet van egy arcon. Sok kérdés felmerült bennem.

Próbálkoztam arcolvasással a családban. A lányaimnak nagyon tetszik, és az unokahúgom is elégedett volt. Csodálkozott, hogy mennyi mindent mesélek az arcáról, pedig ez még csak alapszint.

Nekem is jól jött. Vizsgáznom kellett itt Hollandiában, nagyon izgultam, mert angolul kellett beszélnem. Amíg várakoztam, végiggondoltam, milyen arcvonásokat nézzek. Kiderült, hogy a vizsgabiztos kedves ember. Megnyugodtam és nagyon jól sikerült a vizsga.”

“Nagyon köszönöm. Nagyon hasznos volt. Talán a leghasznosabb dolog, amit valaha is tanultam. 🙂 🙂 ”

Megtanulok olvasni az arcvonásokból – jelentkezem a 12 órás intenzív arcolvasás tanfolyamra

Ámulattal tölt el, hogy milyen apró részletekig feltárulhatnak – már így, alap tanfolyami szinten is – az emberi arcvonások, amelyeket nem a véletlen, hanem az értelmi és érzelmi megnyilvánulásaink alakítanak ki.” (Orlik Ilona)

“Vidám barangolás a színek, formák, arányok világában. A legizgalmasabb felfedezés a világon. Mások – és az ő tükrükben magunk mélyebb – megismerése.

Ez az ismeret komoly tudásbázist jelent. Tehát komolyan is állj hozzá!

Nemcsak jópofa dolog ismerni ezt, mint a filmből ismert, a rendőröket segítő vagány mentalista pasi titokzatos orákulumszerű mutatványait, hanem igazi, többévezredes tudományról van szó.”

(Sárosi György, üzletember, Ausztrália)

Jelentkezem a 12 órás intenzív online arcolvasás tanfolyamra

“Amikor eldöntötted, hogy biztosan megtanulod, akkor tudd, hogy nyugodtan rábízhatod magad  Wagner Noémi szakértelmére, profi oktatására, az alapos felkészültséggel előkészített színes képes jegyzetekre, a nagyon sok magyarázó ábrát tartalmazó oktatási anyagaira és a tematikusan összeállított rendszerre.” 

Érthetően, világosan, emészthetően adja át az információtNem hagy válaszolatlanul kérdést, igény szerint akár többször visszatér, és elmagyarázza, ami nem tiszta elsőre.” 

Mindig figyel minden hallgatóra, hogy ne maradjanak fehér foltok a tudásban. Vidám órák várnak rád, ahol folyamatosan érzed, hogy okosabb lettél, napi szinten használható infót kaptál.

Nagyon hálás vagyok, Noémi, és ez úton is nagyon köszönöm az átadott minőségi tudást!” (Sárosi György üzletember Ausztráliából)

“Nagyon élveztem a veled töltött 4 napot. Élvezetesebb lett a munkám, mert közben figyelem az arcokat. Újra lendületet kaptam. Köszönöm a tanítást.”

Tudtam , hogy érdekes lesz. Tudtam, hogy izgalmas lesz. Tudtam, hogy új lesz számomra az online tanfolyam tapasztalás. Aztán eljött a négy nap. Egy szempillantás alatt telt el. Turistaként érkeztem és helyi lakosként csekkoltam ki ebből a kirándulásból. Kitűnő idegenvezetőnk voltál.”


Az online csodás volt – ágyban fekve tanulni!mesés!:) bennem nem maradt hiányérzet! A tudás – reméltem, hogy valami apró rálátásom lesz az arcolvasásra de azt, hogy már most a szemléletmódom részét képezi, na ezt nem gondoltam volna!:) Úgy érzem egy építkezés indult el, ahol az alapozás megtörtént és jöhetnek a falak!! Köszönöm!”

(Meuris Györgyi)

Tanfolyami forma: online

1 hónapos hozzáférést kapsz a 12 órás intenzív arcolvasás tanfolyam videófelvételéhez,

és természetesen megkapod a több mint 300 diából álló pdf anyagot is.

Az 1 hónapos hozzáférés kezdő időpontját Te választod meg!

Az online tanfolyam előnyei:

  • bárhonnan, akár az otthonod kényelméből is bekapcsolódhatsz a tanfolyamba
  • hatékonyabb időkihasználás – sok gyakorlással és ismétléssel
  • ha megtanulod képeken felismerni a tanultakat, élőben már gyerekjáték lesz

Megvásárolom a 12 órás intenzív arcolvasás tanfolyamhoz való 1 hónapos hozzáférést

Pár szó a tanfolyam vezetőjéről

Wagner Noémi Eszter vagyok, eredeti végzettségem szerint pszichológus, homeopata, Ferasa arcolvasó módszer magyarországi képviselője és legrégebbi magyarországi művelője.

Gyermekkorom óta szenvedélyesen kutatom az ember működését – minden szinten.


Ez vezetett el pszichológiai, majd homeopátiás tanulmányaimhoz, s végül megérkezett az életembe az arcolvasás is.


Amióta a Ferasa arcolvasási hagyomány ősi művészete az életem részévé vált, teljesen másként látom az embereket – mintha egy új dimenzió nyílt volna meg.


Szenvedélyem, hogy ezt a tudást minél több embernek tovább adjam, mert meggyőződésem, hogy szebb hely lesz a világ, ha jobban fogjuk érteni egymást.

Jelentkezem a 12 órás intenzív online arcolvasás tanfolyamra

A tanfolyam után közel 300 oldalas képes jegyzetet kapsz!

Az alapszintű arcolvasás tanfolyam részletes tematikája:

  • Az alaptanfolyamon először is megtanítom Neked az arc alapvető felosztását és az egyes részek jelentését. Ezután megtanítom a 15 alapvető szemformát. Részletesen foglalkozunk azzal, melyik hogyan alakul ki, hiszen ennek megértése vezet el az egyes szemformák jelentéséhez. Ezenkívül szó esik a különböző szemszínek jelentéséről, a szemfehérje színéről, mélyen ülő szemről – kidülledő szemről, az írisz méretéről stb. stb.
    Meglátod, hogy a szemmel kapcsolatos információk annyira lenyűgözőek, hogy ezek birtokában még érthetőbbé válik, miért is szeretnek az emberek annyira a másik ember szemébe nézni, s miért hívjuk a szemet a lélek tükrének.
  • A szemek után a szemöldököt vesszük górcső alá: megtanuljuk a 10 alapvető szemöldökformát, aminek talán nem is tulajdonítottál eddig olyan nagy jelentőséget a hétköznapokban.
    A kurzuson kiderül, milyen sok információ olvasható le a szemöldökökből is. A szemöldök mögötti izmaink ugyanis az észleleteinkre, érzelmeinkre és gondolatainkra adott reakcióként mozognak, éppen ezért a szemöldök formájából következtetni tudunk arra, hogyan szokott valaki döntéseket hozni.
  • Ezt követően behatóan foglalkozunk az orral, amely az összes arcvonás közül a legtöbb részletet szolgáltatja. Az orr az arc középső részén helyezkedik, amely az élet gyakorlati oldaláról szól, s maga az orr pedig rengeteg információt szolgáltat arról, hogy ki-ki hogyan boldogul az élet gyakorlati dolgaival.
  • Ezután azt nézzük meg, miről árulkodnak az orcák. Természetesen részletesen szó esik a fülekről is, majd a szájról és az ajkakról.
  • Eddig talán kevésbé figyelted az állkapocs formáját, de most kiderül, milyen fontos információt szolgáltat ez az arcrészünk is az egészen korai élettörténetünkről, továbbá az áll is, amelyet szintén górcső alá veszünk.
  • Foglalkozunk a homlokkal, amelyről lebilincselően izgalmas információk olvashatók le kinek-kinek a gondolkodási kapacitásáról, szokásairól, s amelynek tanulmányozása már átvezet a középhaladó szintre, végül pedig a nyakat is alaposan szemügyre vesszük.

Tudtad? Az arcolvasás az önismeret legjobb útja is!


Az elméleti információkat sok-sok példán szemléltetem, s közben természetesen a saját arcodat is alaposan megvizsgálod majd tükör segítségével (ez a tanfolyam legizgalmasabb része :)), így a tanfolyam nemcsak felbecsülhetetlen értékű tudással ruház fel, hanem ezzel karöltve az önismereted elmélyítését is eredményezi.

Megnézem az arcolvasás alaptanfolyam részletes tematikáját

Tanfolyami díj

99 000,- Forint (átutalással előre fizetendő). 

Indulj el a jobb emberismeret útján még ma!

Felbecsülhetetlen kincset kapsz a kezedbe!

Máris jelentkezem a 12 órás intenzív online arcolvasás tanfolyamra

Kedvezmények:

Pedagógus kedvezmény! FÉLÁR!

Ha pedagógusként dolgozol, akkor FÉLÁRON végezheted el a tanfolyamot (pedagógus igazolvány bemutatásával).

Ezzel szeretnénk hozzájárulni, hogy a magyar oktatás egyre harmonikusabb legyen mind a pedagógusok, mind pedig a gyermekek számára! 🙂

Jelentkezem a 12 órás intenzív online arcolvasás tanfolyamra

Már ma belevághatsz az arcolvasás izgalmas kalandjába!

Megvásárolom a 12 órás intenzív arcolvasás tanfolyamhoz való 1 hónapos hozzáférést

Kezdj bele Te is ebbe az izgalmas utazásba! Szeretettel várlak!


Jelentkezem a 12 órás intenzív online arcolvasás tanfolyamra

Általános Jelentkezési Feltételek

Adatkezelési Tájékoztató

Megosztás
- No Comments on this Post -