Al Ferasa Hungary

Az arcolvasás ősi művészete

 

Rendszeres arcolvasás gyakorlóestek

2018. második félévében általában havi 2-3 gyakorlóestet tartunk az arcolvasás alaptanfolyamot elvégzettek számára.

Az aktuális időpontokat mindig ellenőrizzétek alább, mivel folyamatosan frissülnek!

Mindegyik estünkre több modellt is hívunk, s így a gyakorlás 2-4 fős csoportokban folyik egyidejűleg.


A gyakorlóestek 2 részből állnak:

Az est első részében (19:00-tól 20:00-ig) a kezdőbb arcolvasó tanítványok egy-két haladó (Wael szavaival “Ferasa-veterán”) arcolvasóval alkotnak egy-egy csoportot, és gyakorolják az arcolvasás alapjait a modell arcát olvasva.

Majd az est második részében (20:00-21:00-ig) már csak a haladó arcolvasóké a pálya, akik így gyakorolhatják a haladóbb Ferasát – összekapcsolást, árnyakat-árnyalatokat, rácsozatot, vagyis a dedukció művészetét és a mélyebb megértést.

Úgy tapasztaljuk, hogy ez a forma mindenkinek kielégítő, s így tud mindenki a legtöbbet fejlődni a gyakorlóesteken – mutatja ezt az is, hogy hétről hétre egyre több tanítvány jön lelkesen gyakorolni.

 

Az aktuális időpontok: 

2018. november 20. kedd 19-21 óra, Soter Ezoterikus Klub nagyterme

2018. november 27. kedd 19-21 óra, Soter Ezoterikus Klub nagyterme

2018. december 4. kedd 19-21 óra, Soter Ezoterikus Klub nagyterme

2018. december 10. hétfő 20-22 óra!, Soter Ezoterikus Klub nagyterme

 

Szeretettel várjuk a vállalkozó kedvű “arcolvasás-modelleket” is – akik hála Istennek már sorban állnak a lehetőségért :).

Nagyon tanulságosak ezek az élő arcolvasások, hiszen az önként jelentkező “modelljeinktől” azonnal visszajelzéseket is kapunk, amelyek nagyban megkönnyítik a tanulási folyamatot. Emellett pedig a “modelleknek” is nagy élmény szokott lenni, hogy mennyi mindent le tudunk olvasni az arcukról :), s nemegyszer olyan dolgokra láthatnak rá magukkal kapcsolatban, ami azidáig nem volt annyira tudatos számukra.

Csupa jó tapasztalatunk volt eddig, egyre több olyan modellünk van, aki annyira lelkes lett az itt szerzett élményeitől, hogy a következőkben ő küldött modellt, sőt, van, aki többet is 🙂 .

És többször előfordult már az is, hogy egy-egy modellünk visszajött a következő gyakorlóestre is, mert maradt még olvasnivaló az arcán (értsd: kifutottunk az időből :)), és nagy megdöbbenésére elkezdtük sorolni, mi minden változott az arcán az elmúlt pár nap – egy hét alatt, s hogy ezek mit jelentenek, ő pedig visszaigazolta, hogy valóban, ennek megfelelő események történtek az életében. Számunkra is döbbenetes volt, hogy a változás ilyen gyorsan meglátszik, és észre is lehet venni, ha az ember tudja, mit nézzen, mit figyeljen az arcon.

Ide kattintva olvashatsz néhány élménybeszámolót a gyakorlóestjeink modelljeitől.

Gyere el, amikor csak teheted, mert nagyon látszik a gyakorlás hatása azokon a kedves hallgatóinkon, akik rendszeresen részt vesznek a gyakorlóesteken.

A Ferasa elmélyítése ugyanis egyes egyedül a gyakorláson múlik – így válik az elsajátított tudásból lassacskán készség.

Ha már elvégezted az alaptanfolyamot, ne hagyd elsikkadni az értékes tudásodat, hanem gyere, és gyakorolj velünk, hogy egyre magabiztosabb arcolvasóvá válj!

Részvételi díj alkalmanként 2000 Ft.

Helyszín a Soter Ezoterikus Klub.

Részvételi szándékodat kérjük, mindig jelezd az [email protected] címen, mert többször jártunk már úgy, hogy alig fértünk be a terembe. Köszönjük, hogy ezzel is segíted a szervezői munkánkat!

Várunk szeretettel!

Megosztás
- No Comments on this Post -